Ez a fiam szlogenje. Amolyan szintjelző, ami gyakorlatilag bármire alkalmazható. Ő előszeretettel használja bármikor, ha már egyszer megcsinált valamit.
De hozzáteszem nem olyan nehéz mint amilyennek látszik.
Mentségére legyen mondva, még csak 6 éves, és én vagyok az apja. Ez most még nem jelent neki akkora megterhelést, majd később szembesül ennek valódi súlyával.
Az első szánakozó tekintetet a szülész orvostól kapta, mikor érdeklődtem, hogy elvághatom e a köldökzsinórt a saját bicskámmal.
Ha valakinek hasonló tervei vannak, vesse el nyugodtan. A válasz nemleges.
Valami higiéniára hivatkoznak. Pedig akkor még a doki nem tudta, hogy vissza akarom kérni a vizsgálatért adott pénzt is, mert aznap született a kis csibész, mikor megnyugtatták Kedvesemet, hogy van még két hete. Sebaj. Levontam a szülésre szánt pénzből.
Világra jött a kis béka. Kórházba menetel után alig egy órával, könnyedén. Drágám elaludt, keltegettük, hogy még csak féltávnál van, befejezte, visszaaludt. De egy pillanatra ott is sikerült elfelejtenem az oly fontos anyagiakat, mikor a nyálkától megtisztított gyűrött szilvát idéző gyermeket kezembe vettem, és megérezve jelenlétemet elhallgatott. (Ezt azóta nem produkálta.) Az se zavarta különösebben, hogy a bokájánál fogva lógattam fejjel lefelé, inkább mókásnak találta és örömömre, próbálta felhúzni magát.
Mint az talán már kiderült, volt részem néhány bódulatban életem során. Ám állíthatom egyetlen hazánkban fellelhető drog sem képes olyan eufóriát okozni, mint ez a pillanat. Vissza tekintve azután jött a gondtalanság kora.
Ha leteszed ott marad, ha sír megeteted, vagy kiganézod.
A probléma a járással kezdődik. Némi örömöt nyújt, hogy ezt megelőzte a lovaglás tudománya, ám hamar elfeledtük, mikor a kert végéből hoztuk vissza, mert kimászott a macska után az ablakon. Igaz csak egy kis polcról kellett lepakolnia, és az ablak alá tolni ehhez. Már akkor tudtam, ez nem lesz unalmas. Ha egyszer elindult, nem áll meg. Soha. Nem csak simán megy, hanem szalad. Mindig, mindenhova. Mint Forrest.
A következő fokozat a beszéd. Mindent elmond, és mindent megfejt, majd elmondja amit megfejtett. De olyan mondat szerkezettel, amit még az én tompítók tengerében áztatott agyam is nehezen értelmez. Talán a beszéd az egyetlen, amit többet alkalmaz mint a futást. De épp olyan energikusan.
Valamint olyan hittel rendelkezik, amivel még tényleg át tudja élni a "csodákat", ahogy ez Mikuláskor is történt.
Mert gyakran nevezem a gyereket csibésznek, rosszaságnak, de tény, hogy határtalan türelme van és Jó gyerek.
Este miután lefeküdt megérkezett a Télapó,az ablakba pakolta az édességeket, és a kukabúváros kukás autót, amiért annyira odavan. Kis drágám hajnal 2-kor felkelt és kiment pisilni. Visszaérkezéskor felkeltett, hogy nézzem meg az ablakot. Láttam mennyi az idő, ezért említettem neki ötletemet, hogy még igazán hódolhatnánk az alvás örömeinek.
Én hódoltam is.
Kisfiam a párnán ülve várt, a sötétben. Fél álomban hallottam ahogy megköszöni a Télapónak a hőn áhított ajándékot, elismerve, hogy nem is biztos hogy megérdemli. Mikor megébredtem a mantrázására csak annyit kérdezett hogy kiülhet e az előszobába nézni az ajándékot.
Nem rontott rá, mint éhes doberman a gyanútlan postásra, csak nézni akarta, annak ellenére, hogy tudta Ő kapta. 5-kor nem bírtam tovább, felkeltem, én is nagyon meglepődtem és kibontottam neki a játékot, majd meggyőztem hogy valóban megérdemli, mert Jó gyerek, bár ezt azóta is vonakodik elhinni, úgyhogy próbál még jobb lenni.
Előző nap majdnem kiválogattunk játékokat a szegény gyerekeknek, de végül elnapoltuk, mert mint mondta, még kicsi ahhoz hogy lemondjon a játékairól, de lesz majd mikor megunja őket.
Fiatal kora ellenére, tisztában van a társadalmi rétegződésekkel is.
Lomtalanítás alkalmával segített kihordani egy alumínium ágykeretet mikor feltűnt neki, hogy egy kedves fiatal pár akkurátusan rendezi a kupactól külön. Eléjük állt, két fémcsővel a kezében, és nekik szegezte a kérdést:
-Ti cigányok vagytok?- a srác hirtelen elfelejtett levegőt venni, majd közölte hogy:
-Igen.
-Akkor vihetitek.- olyan komoly arccal, hogy szerintem azóta is gondolkoznak, mi is volt ez az egész.
Néha tényleg nem értem, honnan merít ennyit, mert lássuk be a vendéglátós életforma nem igazán kedvez a gyermek nevelésnek. Esetünkben halmozott probléma, hogy Drágám is eme csodás szakma rabja. Ám talán épp ezért, azt a kevés időt amit együtt tudunk tölteni, próbáljuk a lehető legtartalmasabban kihasználni. Ha nem sikerül, az nem feltétlenül a gyerek hibája. Nekünk nehezebb az ösztönös zen életmód, amit a gyermekek oly könnyedén produkálnak. Nekünk akkor is a csekken jár az agyunk, mikor bogarakat kéne gyűjteni, mert a szöcske megette a szitakötőt, vagy amikor hulladéknak szánt kartondobozokba kéne belelátni tengernyi építészeti lehetőséget.
Időnként mégis ki tud szakítani. Valójában nem a pálinka nyugtató koktél készteti az embert arra, hogy Joker arcot festetten az arcára egy meleg testfestővel, hanem a gyerek öröme, mikor kiröhögheti saját apját. Ilyenkor úgy érzi, jó lükéskedni apával. Akire felnéz. Akire hasonlítani akar majd, ha felnő. (Mondom hogy nem érti még egészen.)
Persze rendszeresen feszegeti a "jógyerek" jelmezt, ám ezek csak afféle gyerek csínyek. (Nem mint a hírekben, Ő nem öl, rabol, csak szemtelenkedik.) De ha fele annyi bajom lesz, mint mesélik szüleim a régi emlékeket, már össze tehetem a két kezem.
Népszerű bejegyzések
-
Az elmúlt pár napban, ismét a munkának hódoltam, csupa-csupa szakmába vágó feladatot kellett megoldanom. Szakadó esőben, és orkán erejű szél...